Tanítási filozófia

"Nincsenek hibák, csak leckék. A fejlődés próba-szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A "sikertelen" kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az "eredményesek"." /Cherie Carter-Scott/

Azt vallom, hogy az ember csak a saját hibáiból és tapasztalataiból tud tanulni, és ezáltal fejlődik. Ez a fejlődés azonban egy hosszas és komplex folyamat, amihez hozzátartozik a kudarc is, amit tudni kell kezelni és feldolgozni; ebben segíthet az önmagunkba vetett hitünk. A pedagóguspálya tele van kihívásokkal és nehézségekkel, ám a gyerekektől kapott egy-egy kedves mosoly vagy szó mindenért kárpótolhatja az embert. Ám ahhoz, hogy ezt elérjük, hitelesnek kell lennünk, ismernünk kell a saját határainkat, és nem utolsó sorban –az addigi tapasztalatainkra építve– kiforrt világképpel kell rendelkeznünk. Egy pedagógusnak kiforrt értékrenddel, valamint nevelési és oktatási módszerrel kell felvérteznie magát, ha eredményes szeretne lenni. Az értékpluralizmus világában elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk pedagógiai céljainkkal és az ehhez szükséges nevelési eszközökkel.

„Miért fontos tudnunk, hogy kit, mikor, mi, mennyire mozgat?” A pedagógus számára kihívás, hogy felismerje az egyéni sajátosságokat, az egyéni motivációkat, csak ezt követően tudja motiválni, ösztönözni a tanulókat.

Egy alkalommal az egyetemi tanterembe lépve a következő idézet fogadott: 

„Ha egyszer a pedagógus szereti a munkáját, akkor jó pedagógus lesz. Ha szereti tanulóit úgy, mint apja és anyja, akkor jobb pedagógus lesz annál, aki minden könyvet elolvasott, de nem szereti sem a munkáját, sem a tanítványait. Ha pedig egyesíti önmagában munkájának, s tanítványainak szeretetét, akkor tökéletes pedagógus.”

Lev Tolsztoj szavai mindent kifejeznek, amit számomra a pedagógus hivatás jelent.